Rólunk

Kecskéd, egy festői környezetben fekvő, mintegy 2000 lakost számláló, német nemzetiségi hagyományokat őrző település, 70 km-re Budapesttől, a Dunántúli középhegységben.

A falu határában erdők, volt uradalmak, nevezetességek találhatók, melyek remek programokat kínálnak a turisztika kedvelőinek.

A Kecskédi Néptánc Egyesület 1963-ban alakult. Fennállásának ideje alatt hagyományainkat, szokásvilágunkat, kulturális értékeinket gyűjtötte, ápolta, éltette és örökítette át generációkról generációkra.

Kulturális örökségünk sokrétű:

-ének és dal, bajor nyelvjárásunk szépségeivel teletűzdelve, melyeket szép nyári estéken énekeltek a fiatalok, s melyek ma énekeseink előadásában és a táncban élnek tovább

-őseink nyelve a szokásokhoz fűződő köszöntőkben, mondókákban, gyermekjátékokban és humoros elbeszélésekben hallható

– a TÁNC, mint elődeink legkedvesebb szórakozása, művészeti tevékenységünk legjelesebb hagyománya.

Tánckultúránk átörökítése hozta a legszebb sikereket és elismeréseket.

Műsorunkban többnyire német nemzetiségi táncokat és koreográfiákat mutatunk be, de megjelennek a magyar néptánc gyöngyszemei is, mint pl: verbunkok, karikázók, botos és pásztortáncok, páros táncok, melyeket a lendület és dinamika jellemeznek, amit a közönség igen nagyra becsül.

Fellépések, táncestek, bálok idején a Burschen Kapelle zenekar kíséri táncosainkat.

Külföldi kapcsolataink: Aktív kapcsolatot tartunk fenn több országgal, mert számunkra öröm és megtiszteltetés, ha kultúrműsorunk határon túl is látható. Németország számos városában léptünk már fel (Biedenkopf, Frankfurt, Stuttgart, Berlin, Wohlmar, Obereisenhausen és környéke, Giessen, Marburg, München…), örömmel tekintünk vissza ezekre a látogatásainkra.

Legkiemelkedőbb utazásaink közé soroljuk portugáliai, görögországi fellépéseinket. Illetve a 2017 nyarán megrendezett Prágai Folklór Napokat, ahol táncosaink több napon keresztül adhatták elő kultúrműsorukat.

Célunk, hogy megmutassuk, milyen csodálatos harmóniában és egységben élhetnek együtt különböző kultúrák. Továbbra is szeretnénk megőrizni hagyományainkat, színes programban átnyújtani és továbbadni örökségünket, mert úgy gondoljuk, hogy a kultúra és a nyelv egy nép történelmének legfontosabb hírnökei.